Matek, fizika on-line korrepetálás

Felsőfokú műszaki végzettséggel és 15 éves pedagógusi tapasztalattal vállalom felső-tagozatosok, valamint középiskolások matematika, fizika on-line tanítását, korrepetálását, felzárkóztatását, valamint középiskolába történő felkészítését.

Korrepetálás célja

Az egyéni otthoni – vagy online – oktatás során gyermeke hatékonyabban megértheti a tantárgyi fogalmakat, a példamegoldás módszereit és behozhatja a lemaradását! Sikeresen pótvizsgázhat, felvételizhet vagy javíthat tanulmányi eredményén.

A garantáltan eredményes tanulmányi eredményhez nem célszerű megvárni a féléves, vagy az év végi oktatási lezárások időszakát, hiszen egy-egy tantárgyra való alapos felkészüléshez több heti rendszeres tanulás, gyakorlás szükséges.

Miért tanulj velem?

Velem úgy beszélheted meg a matekkal, fizikával kapcsolatos gondjaid, mint egy osztálytársaddal/barátoddal, és nem kell attól félni, hogy a tanár letol.

Én nem követelek meg semmilyen “előzetes” matektudást, ha valamire nem emlékszel azt átvesszük (legfeljebb egy kicsivel több időt kell szánni az ismétlésre az elején). Viszont, ha már Velem valamit megtanultál, azt elvárom, hogy a következő órákon már tudjad. 

Ehhez párosul óráim kötetlen hangvétele, minek segítségével az óra inkább tűnik kikapcsolódásnak, mint kemény, unalmas tanulásnak.

Mivel sikerül mindenkivel a tanár/diák viszony helyett egy partner/baráti viszonyt kialakítani, így megszűnik a gyakran gátló bizonyítási kényszer, és felszabadultan, gátlások nélkül lehet tanulni.

Kezdőlap >>